A Kaláka Pincéről

A Kaláka Pince 2012 decemberében alakult Alkonyi László, Benedek Tibor és Lovász Pál baráti összefogásával. Termőhelyeket, színeket keresünk, a természet egyediségét, ami lefordítható a bor ízére. Egy kis teret akarunk belakni a világból, kiemelni belőle a tökéletest. Semmit nem hajszolunk: a növekedést sem, a nagyságot sem. Szépségekre akarunk rátalálni.

 

 


 

A dűlőkben

Meggyőződésünk szerint úgy kell élni a szőlőben, ahogyan a vízen vitorlázunk, nem pedig úgy, mintha motorcsónakkal húznánk végig a tükrén. Amit lehet, emberi erővel oldunk meg. Fennállásunk óta egyszer sem használtunk gyomirtószereket, rovarirtószereket, s csak a legnehezebb évek legnehezebb pillanatában hívtuk segítségül a kémiát.

 A borokban nem az erőt, nem a koncentrációt tartjuk a legfőbb értéknek, hanem az egyediség mellett megvalósuló eleganciát. Emiatt a Kaláka Pincénél a szüret teljesen eltér a máshol megszokottól. 

kalaka pince sipos dulo 

kalaka pince tallya

A tőkékről csak a tökéletesen érett fürtöket szedjük le: a túlérett és a még nem érett fürtöket is kerüljük. Vagyis nem átlagmutatók alapján keressük a teljességet, mert abban a szélsőségek kiegyenlítik egymást. Emiatt ültetvényeinket szüretkor négyszer-nyolcszor is végignézzük, megszedjük. Ezt a szüretelési módot RÉTEGELT SZÜRET-nek neveztük el a Kaláka Pincében. A szüretet kis létszámmal és hosszú ideig végezzük: két hónap alatt jellemzően harminc napot szánunk arra, hogy tökéletes alapanyagot hozzunk a pincébe.

Rendkívül alacsony termésmennyiséggel dolgozunk: a 3,2 hektár termő szőlőnkről 30-45 hektoliter bor készül évente.


 

A pincében

A bort nem készíteni kell, hanem világra kell segíteni. Ezért kerüljük gyakorlatunkban a borászati segédanyagok (fajélesztő, enzimek stb.) használatát. Sajátos, csak a Kaláka Pincénél jellemző erjesztési mód a TORNYOZOTT ERJESZTÉS, amit fenállásunk első éveiben alakítottunk ki. Mivel egy-egy tétel bor a rétegelt szüret miatt több nap terméséből áll össze, az erjedő mustot egy-egy szüreti nap után friss musttal tápláljuk. Emiatt boraink kimondottan hosszan erjednek, sok színűek, elegánsak, a megszokottól eltérő karakterűek. Minden olyan eszközt kerülünk, ami uniformizálhatja borainkat.

kalaka pince sipos dulo 

kalaka pince tallya

Borainkat fiatalon, jóval a teljes palackérés előtt hozzuk forgalomba.

Nem a fajtát, a termőhelyet szeretnénk borainkban megragadni: éppen ezért minden borunk tartalmaz furmintot és hárslevelűt is, legfeljebb az arányuk között vannak eltérések.

A botritiszes édes boroknál nem a cukorszinthez kötve akarjuk megragadni az értéket. A bor nagyságát 80-120 gramm maradékcukor mellett keressük. Így sem a borkészítés módja, sem stílusa szempontjából nem kötjük magunkat: az édesbor maga az útkeresés.