Klasszifikáció

Fontos hangsúlyozni, hogy a dűlők osztályozása nem tudományos, sokkalta inkább kulturális teljesítmény. Általánosságban leírható ugyan, hogy milyen természetföldrajzi adottságok alapján nevezünk jónak egy fekvést, és mi zárhatja ki a jobbak vagy legjobbak közül. Magáról az osztályba sorolásról azonban nem számok, nem mennyiségek döntenek, hanem a kortársak minőségről alkotott ítélete. Vagyis nem azok a dűlők a legjobbak, amik bizonyos paramétereknek megfelelnek, hanem azok, amiknek a borát leginkább keresik, amiknek boráért a legtöbbet adnak, tehát ahonnan a legjobb borok születnek. A közítélet és annak kinyilvánítása nem tudományos, hanem a kulturális vívmány, amivel lehetővé válik az egyéni véleményekből összeálló konszenzus, és annak kinyilatkoztatása. Megvalósulásához különleges csillagállás szükségeltetik.

Ha az utókor elfeledi a listát, olyan mintha soha, semmilyen szinten nem lett volna dűlőbesorlás Tokajban. Ha a kései nemzedékek mindössze számon tartják a lejegyzett listát, csak porosodó emlék marad a történelmi klasszifikáció.

Ha azonban az utódok felemelik, leporolják, értelmezik és a jelen tapasztalataival folyamatosan kiegészítik Bél Mátyás munkáját, akkor a tokaji dűlők osztályozása élő kultúrává, 300 éves múltú gyakorlattá válik. Olyan rendszerré, ami szintetizálja tudásunkat, táplálja, megőrzi az egyéni teljesítményeket, s azok tanulságát megosztja mindenki számára.

A tokaji dűlőklasszifikáció gyökere még a XVII. századra nyúlik vissza. A termőhelyek településenként osztályozott listáját azonban kicsit később, 1730 körül jegyezte le Bél Mátyás Matolai János földrajztudós nyomán haladva. Bár a felsorolás az akkori közvélekedést tükrözte, azt soha nem sikerült hivatalossá tenni. (A tokaji dűlőket a következő 140 évben még négyszer kísérelték meg osztályokba sorolni, de sem a kor, sem a besorolók személye nem tette lehetővé, hogy a Bél-Matolai-féle osztályozás színvonalát teljesség és elfogulatlanság szempontjából megközelítsék.) A pontos lista azonban - Bél Mátyásnak hála - megszületett, azt pedig az utókor szellemi ereje, tudati felkészültsége dönti el, hogy mi lesz végül belőle.

A Kaláka Pince közvetve a tokaji klasszifikáció hatására született. A birtok egyik tulajdonostársa és borásza, Alkonyi László 2004. januárjában kiadott Tokaj-Dűlőmitológia könyvében előre vetítette, hogy Tokaj-Hegyalja bortermelése elkerülhetetlenül a dűlőszelektált száraz borok felé fordul. Nem sokkal később, 2012-ben pedig elkészítette a Bél-Matolai besorolás térképes rekonstrukcióját, mintegy felkínálva a kortársaknak, hogy gondozásba vegyék és napjaink borkultúrájába emeljék. A 300 éves hagyomány életrekeltésére azonban sem borvidéki, sem település szinten nem mutatkozott nyitottság. Sokkalta inkább értetlenség fogadta a kezdeményezést olyannyira, hogy az életre keltési kísérlet a térkép készítője számára a borszakírói munka befejezését jelentette. Az írói pálya folytatásként született meg a Kaláka Pince, amit tulajdonosai Tállya különleges történelmi és természeti adottságait felismerve alapítottak meg. A birtokszerkezetet tudatosan kialakítva a Kaláka Pince két-két tállyai grand cru, premier cru és település szintű dűlőben vásárolt ültetvényeket, s mindegyikben a legjobb kitettségűeket. A Kaláka Pince borkínálatának kialakításában a lehető legnagyobb mértékben tiszteletben tartjuk és megjelenítjük a világ első dűlőbesorolását.

Bízunk abban, hogy munkánk segítségével az egész borvidéknek meg tudjuk mutatni: a történelmi dűlőbesorlás életre keltése nélkül a borvidék legnagyobb, legégetőbb kérdéseire sem lehet pontos választ találni.